Bokszer-felkelés

Innen: ELTE Kínai Enciklopédia
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

A bokszer-felkelés 1900-ban az Igazságot és Békét Teremtő Ököl Társasága (Yihetuan) nevű titkos szervezet felkelése volt Észak-Kínában, mely a külföldi érdekeltségek és befolyás ellen irányult.

A kínai-japán háború és az elvetélt "száznapos reform" után az országban egyre fokozódott az elégedetlenség egyrészt a Kínát kizsákmányoló és megalázó külföldiekkel, másrészt pedig a külföldiek érdekeit kiszolgáló mandzsu - tehát szintén idegen - Qing-dinasztiával szemben. Az először Észak-Kínában kibontakozó lázongásnak gazdasági okai is voltak: a 19. század végén a külföldiek által szorgalmazott nagy vasútépítések miatt a Nagy-csatorna fuvarosai, hajósai, kikötőinek rakodómunkásai elvesztették munkájukat és megélhetésüket. Főleg ezeket a nincstelenné vált elemeket szervezte meg az "Igazságot és Békét Teremtő Ököl" nevű titkos társaság – innen a "bokszer" elnevezés –, amely a külföldieket tartotta felelősnek minden bajért, bár a mandzsu dinasztiát támogatta. Az idegengyűlölő, fanatikus bokszerek 1900-ban fegyvert fogtak, és az udvar hallgatólagos beleegyezésével 1900. június 13-án bevonultak Pekingbe, ahol európai üzleteket gyújtottak fel, keresztény kínaiakat mészároltak le, és ostrom alá vették a követségi negyedet. Válaszként a nagyhatalmak – Németország, Japán, Olaszország, Anglia, az Egyesült Államok, Franciaország, Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia – csapatai 1900. június 17-én partra szálltak Tianjin mellett és elindultak Pekingbe, hogy leszámoljanak a bokszerekkel. Cixi anyacsászárné ekkor úgy döntött, hogy a felkelők mellé áll, és hadat üzent a külföldi hatalmaknak. A bokszereknek és a császári csapatoknak nem sok esélyük volt a jól felszerelt nyugati sereg ellen, amely augusztus közepére elfoglalta Pekinget és véres büntetőakciókat szervezett a maradék felkelők ellen. A császári udvar még idejében Xi'anba menekült , s amikor a külföldiek győzelme nyilvánvalóvá vált, békeküldöttséget menesztett hozzájuk. Cixi követei azért cserébe, hogy a külföldiek meghagyják trónjukon a dinasztiát, minden követelésre igent mondtak. 1901. szeptember 7-én aláírták a „bokszerjegyzőkönyvet”, amelynek alapján Kínának hatalmas kártérítést kellett fizetnie a megszálló hatalmaknak.