Han-dinasztia

A ELTE Kínai Enciklopédia wikiből

A Han-dinasztia (Kr. e. 206/202–Kr. u. 220) Kína történelmében az első hosszú életű császári dinasztia volt. Két szakaszra osztható: Nyugati Han-dinasztiára (Kr. e. 206/202-Kr. u. 9) és Keleti Han-dinasztiára (Kr. u. 25-220)

A Qin-dinasztia (Kr. e. 221–206) rövid ideig tartó uralmát egy felkeléssorozat söpörte el. A dinasztia bukását követő zűrzavarból két lázadó vezér, Xiang Yu és Liu Bang emelkedett ki, akik közül Kr. e. 202-ben az utóbbi kerekedett felül, megalapítva a Han-dinasztiát. Liu Bang kénytelen volt támogatóit, rokonait nagy földbirtokadományokkal jutalmazni, s a Qin-dinasztia bukásából okulva igyekezett minden tekintetben kompromisszumos politikát folytatni.

A központi hatalom megerősödésére, a birodalom felvirágzására csak Liu Bang dédunokája, Han Wudi császár alatt került sor (ur. i. e. 141/140–87). Han Wudi megfogadta egyik tanácsadója, Dong Zhongshu javaslatát, s az ország államideológiájává a konfucianizmust tette, amely ekkor már legista elemekkel keveredett. Han Wudi végleg felszámolta a helyi kiskirályok uralmát, a birodalmat tizenhárom tartományra osztotta, amelyet kinevezett hivatalnokok igazgattak. Bevezette a versenyvizsgákat. A birodalom határait évtizedek óta veszélyeztető xiongnukra sorozatos vereségeket mért, birodalma határait kiterjesztette, s biztosította a Közép-Ázsiába vezető kereskedelmi útvonalakat.

Han Wudi uralkodásának vége felé, s különösen utódjai alatt a parasztok terhei növekedtek, fokozódott a földkoncentráció, ami az uralkodóház meggyengüléséhez vezetett. A tehetetlen császárok kezéből a tényleges hatalom a császárnéi családok kezébe csúszott át. Wang Mang, az egyik császárné unokaöccse Kr. u. 9-ben palotaforradalmat hajtott végre, s Xin (Új) néven saját dinasztiát alapított. A feszültségek enyhítése érdekében visszaállította a kútföldrendszert, az uralkodó tulajdonának nyilvánított minden földet, megtiltotta a rabszolgák adásvételét, a sólepárlást, a vasöntést és a szeszfőzést állami monopóliummá nyilvánította. A reformokat azonban képtelen volt következetesen végrehajtani, s az állandó bizonytalanság és a természeti csapások hatalmas felkelésekhez vezettek (17: Lülin [Zölderdő] felkelés; 18: Chimei [vörösszemöldökűek]). Wang Mang uralmát a felkelők megdöntötték, s a trónra a Han-ház egyik tagja, Liu Xiu került (25), visszaállítva a Han-dinasztia uralmát.

Ettől fogva a Kr. e. 206/202-től Kr. u. 9-ig tartó időszakot Nyugati vagy Korai) Han-kornak, a Kr. u. 25-től 220-ig tartó periódust pedig Keleti (vagy Kései) Han-kornak nevezik – a fővárosok, Chang'an (ma Xi'an, Shaanxi tartomány), illetve Luoyang (Henan tartomány) elhelyezkedése alapján).

Liu Xiu visszatért a Nyugati Han-kor elején alkalmazott parasztpártoló politikához, s sikerült dinasztiája hatalmát konszolidálnia. A megerősödött birodalom újra legyőzte a xiongnukat (73, 91), s megszilárdította Kína közép-ázsiai uralmát.

A 2. században azonban újra megindult a földkoncentráció, a parasztok elszegényedtek, miközben a trónon tehetetlen bábcsászárok követték egymást. 184-ben kitört az egy vallásos taoista szekta által vezetett sárgaturbánosok felkelése, amely ugyan elbukott, de a dinasztia uralma végleg meggyengült, s a hatalom a helyi parancsnokok kezébe került. Ezek egyike 220-ban hivatalosan is végett vetett a Han-dinasztia uralmának. Ezzel a széttagoltság több évszázados korszaka vette kezdetét Kínában. A Han-kort közvetlenül a Három királyság korszaka (220-280) követte.

A Han-kor Kína történetének egyik legfényesebb korszaka volt: megszilárdult az egységes, bürokratikusan kormányzott Kína eszméje, a kínai művészetek virágzásnak indultak, a konfucianizmus hivatalos állameszmévé vált, rögzült a hivatalnokvizsgák rendszere. A kínaiak a mai napig „han”-oknak nevezik magukat, nyelvüket pedig „a hanok nyelvének” (Hanyu).

A Han-kori társadalom

A császár nemzetségéhez tartozókat és a jelentéktelen számú rabszolgát leszámítva a Han-kor társadalma alapvetően két osztályból állt: az adófizető parasztok és a kisebb-nagyobb földbirtokosok osztályából.

A parasztság volt az állam alapja, fizette az adókat és végezte a közmunkát, ami a kínai birodalom történetében – a folyók szabályozásának szükségessége miatt – mindig is óriási szerepet játszott.

A földbirtokosok közül került ki az állami hivatalnokok többsége – elvileg parasztból is lehetett mandarin, de a gyakorlatban kevés földműves tudta megfizetni a taníttatás költségeit –, ők szolgáltak helyi vezetőkként, s mint ilyenek, ők tartották a kapcsolatot a kormányzat és a nép között.

E két osztályra telepedett rá a viszonylag kicsi, de centralizált állami bürokrácia. A legalsóbb szint, ahol még voltak állami hivatalnokok, a – több tízezres lakosságú – járás volt, ez alatt – ha az adó- és közmunka-kötelezettséget teljesítették – a lakosokat hagyták, hogy önmagukat igazgassák. A helyi vezető szerep a földbirtokos rétegnek jutott, amely segített az állami hivatalnokoknak a területeket igazgatni, viszont általában adómentességet élvezett.

A birodalomban természetesen voltak kereskedők is, közülük igen sok rendkívül gazdag. Velük szemben az állam komoly ellenérzéseket táplált, ezért ki voltak zárva a kormányzásból, nem vehettek részt a hivatalnokvizsgákon, s időről időre intézkedéseket hoztak a visszaszorításukra.

Személyes eszközök