Han Wudi

Innen: ELTE Kínai Enciklopédia
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Han Wudi császár két fiával

Han Wudi 漢武帝 (Han-házi Wu császár, élt Kr. e. 15687, ur. Kr. e. 141–87) a Nyugati Han-dinasztia legjelentősebb császára. A dinasztia hetedik uralkodójaként tizenöt évesen lépett trónra. Szakítva elődei és apja békét teremtő, országépítő politikájával, Han Wudi a birodalom nyugodt életének állóvizet reformokkal, hadjáratokkal és az ország területének kiterjesztésével kavarta fel. Hatalmas területi hódítások fűződnek a nevéhez: seregei északnyugaton elfoglalták Közép-Ázsia jelentős részét (a mai Xinjiangtól egészen Kirgizisztánig), északkeleten Korea északi részét, délnyugaton pedig Észak-Vietnamot. A Han Birodalom területét nagyjából megkétszerezte, s több hadjárattal hosszú időre véget vetett a xiongnuk betöréseinek. Kr. e. 138-ban nyugatra küldte követségbe Zhang Qiant, aminek következtében gyarapodtak a kínaiak Közép-Ázsiára vonatkozó ismeretei, s fellendült a Selyemút kereskedelme. Wudi autokratikus, kemény kezű, önkényes és babonás uralkodó volt, ugyanakkor ő tette meg a konfucianizmust hivatalos államideológiává, ezzel több mint kétezer évre megalapozva a konfuciánus államberendezkedést. Kínán belül felszámolta a maradék hercegségeket, s területeiket bevonta a központi közigazgatás alá. Főhivatalnokai között gyakran tartott tisztogatásokat, számos tisztviselőjét kivégeztette. Udvari csillagászát, Sima Qiant, a kínai ókor legnagyobb történetíróját kasztráltatta. Nagyszabású hadjáratai és hatalmas építkezései miatt uralma végére a birodalom kimerült. Halála után a Nyugati Han-dinasztia lassú hanyatlásnak indult.


Neveltetése

Wudi valószínűleg tizenegyedik fia volt Jingdinek, a Han-dinasztia ötödik császárának. Mivel nem ő volt a legidősebb fiú, a szokások szerint nem ő örökölte volna a trónt, de a császár rokonai elérték, hogy hétévesen őt jelöljék trónörökösnek. Rokonaitól és tanáraitól a későbbi uralkodó két, egymásnak alapvetően ellentmondó iskola hatását szívta magába. Az egyik ilyen áramlat a taoizmus volt, amely ekkoriban igen közel állt a hasznossági elv által vezérelt császári egyeduralmat szorgalmazó legizmushoz. A másik iskola a konfuciánusoké volt, akik szertartási szabályokkal és egyéb eszközökkel igyekeztek korlátozni a Han uralkodók növekvő hatalmát.

Külpolitikája

Wudi császár 141-ben került trónra. Uralkodásának kezdeti éveiben rokonai és udvari hivatalnokai hatására mérsékelt politikát folytatott, de a 130-as évek végére arra a meggyőződésre jutott, hogy elődeinek alapvetően védekező külpolitikájával nem lehet megoldani a külső problémákat. Kr. e. 133-ban támadást indított az északi határokat leginkább veszélyeztető nomád xiongnu nép ellen, s ezután uralkodását a birodalom megnövelésének szentelte. 101-re a katonái megpróbáltatásaival nem törődő, a vereséget elviselni nem tudó Wudi seregei minden irányban kiterjesztették a kínai uralom határait.

Dél-Kínát, valamint Észak- és Közép-Vietnamot betagolták a birodalomba. Észak- és Közép-Koreát, amely Kr. e. 128-ban kikerült a kínai fennhatóság alól, visszafoglalták és császári helytartókat küldtek a kormányzására. Wudi seregeket küldött a Góbi-sivatagon túlra is, hogy megszüntessék a xiongnu nép jelentette fenyegetést, de e hadjáratok nem jártak tartós sikerrel.

A Han seregek akkor jutottak el a legmesszebbre hazájuktól, amikor nyugatra, a mai Üzbegisztán területén fekvő Fergánába vonultak. A Kr. e. 104-es első hadjárat kudarcba fulladt, de a császár nem tudta elfogadni a vereséget. Hajthatatlanságát egyrészt büszkesége, másrészt a lovak iránti vágya okozta. A lovakat, amelyeket Wudi Ferganából akart szerezni, nem hadseregének szánta (bár a Han katonaság mindig is súlyos lóhiánnyal küszködött), hanem magának; ezek ugyanis "vért izzadó" (vagyis felszíni vérzést okozó élősködőktől fertőzött) lovak voltak, amelyek a császár szemében misztikus jelentőséggel bírtak, mivel birtoklásukat az Ég jóindulatának jeleként értelmezték. A második hadjárat seregei Kr. e. 101-ben tértek vissza, magukkal hozva a ferganai uralkodó fejét, illetve néhányat a híres lovakból. Emellett a Kína és Fergána közötti kis államokat is sikerült alávetni Kínának. Wudi az egész, kínaiak által ismert világot meghódította, a legtávolabbi területeket kivéve.

Han Wudi a legjelentősebbnek tartott hadjáratait a xiongnuk ellen indította, melyeknek eredményeként sikerült a törzset északra szorítani. A további nomád támadások megelőzésére elrendelte a Nagy Falnak, mint jelentős véderőműnek két szakaszban történő építését. Mindkét építési fázis egyenként is meghaladta a Qin-dinasztia építkezésének méretét.

Zhang Qian követsége

Kr. e. 138-ban Han Wudi követeket küldött Közép-Ázsiába Zhang Qian vezetésével, hogy szövetséget teremtsen a xiongnuk ellen. Ez ugyan nem járt sikerrel, de sokak szerint ennek a küldetésnek köszönhetjük a Selyemút kialakulását. Bár a történelmi feljegyzések nem állítják, hogy az uralkodónak bármi köze lett volna a buddhizmushoz, mégis elképzelhető, hogy a jelenlegi Üzbegisztán területén élő yuezhi néphez küldött követeitől Közép-Ázsiából hozott Buddha-szobrokat kapott. Erre utalnak a Mogao-barlangtemplom falfestményei is.

A konfucianizmus megerősítése

Han Wudi erős központosított hatalmat alakított ki, ám erőszakos politikája ellenére arról is híres, hogy ő tette a konfucianizmust hivatalos állami tanítássá. (Ezzel hozzájárult a konfucianizmus dogmatizálódásához is.) E döntés előkészítőjének általában Dong Zhongshut, a kor egyik híres konfuciánus tudósát tartják. Más vélemény szerint Wei Wan miniszterelnök – aki maga is a konfuciánus tanok híve volt- rendezte így a dolgokat.

Hatalmának megerősítésére Han Wudi létrehozta a Császári Akadémiát, melyben hivatalnokképzés folyt. Bevezette a versenyvizsgákat. A történelmi feljegyzések szerint erre Kr. e. 140-ben került sor. Érdekes, hogy míg a hivatalnokvizsgákon kiváló eredménnyel teljesítő tehetségek közvetlen császári tanácsadókként folytatták pályájukat, Dong Zhongshu ilyen tevékenységéről nem szól a fáma. Han Wudi folyamatosan maga korabeli fiatal hivatalnokokat keresett, akik javarészt az ő elképzeléseit támogatták. Azonban hiába mentesítette őket a szamárlétra minden fokának megmászásától, ezeket a tanácsadókat is rendkívül rövid pórázon tartotta, sohasem felejtette el figyelmeztetni őket arra, hogy ki az úr. Viszont becsülte azokat is, akik nem hódoltak be neki feltétlenül. Ezek közül a maróan kritikus Ji An volt a leghíresebb. Élete vége felé egyre inkább azokat a hivatalnokokat ismerte el, akik kíméletlenségről adtak tanúbizonyságot.

Bár magára a császárra nem tett nagy hatást a konfucianizmusnak a jóindulatú atyaként viselkedő eszményi uralkodóról alkotott képe, nagyra értékelte a konfuciánusok irodalmi képességeit és azt, hogy az iskola fontosnak tartotta a ─ vallásos érdeklődésének is megfelelő ─ szertartásokat.

Megalapította a Yuefut, amely népdalok, balladák gyűjtését, lejegyzését kapta feladatául, s ezt oly kiválóan végezte, hogy hatása a későbbi, a kínai irodalomtörténet egyik legjelentősebb stílusában, a „yuefu” költészetben is megmutatkozott.

A Wudi által végrehajtott szertartások zömének kettős szerepe volt: bár a dinasztikus politika és a vallás szempontjából is jelentősek voltak, az a folytonos keresés is gyakran megnyilvánult bennük, amelyet a császár a halhatatlanság után folytatott. Gazdagon megjutalmazta azokat, akikről azt hitte, hogy képesek őt megismertetni a titkaikat vele megosztó halhatatlanokkal. Embereket küldött a halhatatlanok szigeteinek felkutatására, emellett díszes palotákat és tornyokat építtetett, hogy magához vonzza a szellemeket. Sikerült nagy erőfeszítések árán elfoglalnia a világ nagy részét, és súlyos összegeket ölt abba, hogy ezt a meghódított világot ne kelljen elhagynia.

Gazdaságpolitika és közigazgatás

Háborúi és egyéb vállalkozásai kimerítették az ország tartalékait, ezért Wudi kénytelen volt újabb bevételi forrásokat keresni. Magasabb adókat vetett ki, vagyonokat kobozott el. A köznépnek megtiltotta a vasöntést és sólepárlást, a sót, a vasat és a bort állami monopólium alá vonta. A pénzkibocsátást központosította, és csak az általa kiadatott pénzt fogadta el egyetlen hiteles fizetőeszközként. Mégis, uralkodása második felében a kormányzatnak folyamatosan pénzügyi gondokkal, illetve népi elégedetlenséggel kellett szembenéznie. A császár a gazdasághoz hasonlóan az államapparátust is kemény kézzel igazgatta. Új intézményeket hozott létre a hivatalnokok szigorú ellenőrzésére, és olyan embereket fogadott a szolgálatába, akik kívül áltak a hivatalnoki rendszeren, s akik gondoskodtak arról, hogy az apparátus még engedelmesebben kövesse a császár akaratát. Általában olyan embereket emelt fel maga mellé, akik hozzá hasonlóak ─ durvák, követelőzőek és könyörtelenek ─ voltak.

Kr. e. 106-ban az országot 13 tartományra osztotta, ekkor még elöljárók és kormányzatok nélkül. Az általa kinevezett felügyelők egymást váltva felügyelték a kormányzóságok életét, kinyomozták a korrupciógyanús eseteket és a császári rendeletek elleni engedetlenségi ügyeket.

Uralkodásának vége felé, s különösen utódjai alatt a parasztok terhei növekedtek, fokozódott a földkoncentráció, ami az uralkodóház meggyengüléséhez vezetett. A tehetetlen császárok kezéből a tényleges hatalom a császárnéi családok kezébe csúszott át. Ennek köszönhető, hogy jó egy évszázaddal Han Wudi után Wang Mang, az egyik császárné unokaöccse Kr. u. 9-ben palotaforradalmat hajtott végre, ideiglenesen megdöntötte a Han-dinasztiát, és megalapította a Xin-dinasztiát.

Uralkodásának vége

Han Wudi élete vége felé különböző misztikus tanok felé fordult, a halhatatlanságot kereste, mindeközben szinte beteges féltéssel ragaszkodott trónjához, ezért gyakran végletes döntéseket hozott, szabályszerű boszorkányüldözést tartott. Érdekes módon, amit magának megengedett, azért másokat boszorkánysággal vádolt - így saját feleségét is elűzte. (A császárné boszorkányt fogadott fel, hogy az uralkodó kedvenc ágyasát megrontsa, s így a császár figyelmét ismét magára vonja.) A boszorkányüldözések nem mindig voltak céltalanok. Gyakran irányultak hivatalnokok - főként a jelentősebb hatalom birtokában állók - ellen. A büntetés az egész család kiirtása is lehetett. A halhatatlanság elérése és a különböző csodaszerek megszerzésére irányuló vágya olyan erős volt, hogy lassan a kincstárat is kezdte felemészteni.

Wudi császár utolsó négy éve a visszakozásé és a megbánásé volt. Birodalma nem tudta tovább folytatni a terjeszkedő külpolitikát, kénytelen volt megszorításokat végrehajtani. A rendkívül gyanakvó császárt súlyos személyes veszteség is érte: Kr. e. 91-ben egyik bizalmasa hamisan azzal vádolta meg a trónörököst, hogy az fekete mágiával el akarta pusztítani őt, az uralkodót; a trónörökös kétségbeesésében lázadást szított, amelynek során ezrek haltak meg, s maga a trónörökös is öngyilkos lett. Nem sokkal halála előtt Wudi egyik nyolcéves fiát jelölte utódának, majd halála közeledtét érezvén a trónörökös anyját bűntett vádjával bebörtönöztette. Az asszony meghalt, állítólag "bánatában". Wudi nem torolta meg az asszony halálát, sőt azt talán ő maga okozta, azért, hogy a fiatal császár ne kerüljön ugyanúgy a rokonok befolyása alá, ahogy annak idején az vele örtént. A császár Huo Guang hivatalnokot kijelölte régensnek, és megelőzendő, Huo javaslatára Jin Ridi, egy xiongnu nemzetiségű hivatalnok és Jie Shangguang császári testőrparancsnok társrégensekké lettek.


Han Wudi utóélete

Han Wudi a kínai történelem Mátyás király-szerű alakja: gyakran öltött álruhát, s szökött ki a palotából hol egy kis vadászatra, hol meg mindössze városnézésre. A kor szokása szerint, maga is írt verseket.

Wudira leginkább katonai hódításai miatt emlékeznek, ezért is kapta a Wu, "Harci erényekkel ékes" halotti nevet. Közigazgatási reformjai sokáig meghatározták a kínai állam működését, s azzal, hogy a konfucianizmust kizárólagosan elismert tanná tette, egész Kelet-Ázsia további történelmére nagy hatással volt.

Fontosabb adatai:

Családneve: Liu (劉) Utóneve: Zhi (彘), később Che (徹) Egyéb nevei: Tong (通) Shizong (世宗) Rövid posztumusz neve: Wu császár (武) Teljes posztumusz neve: Xiao Wu császár

Anyja: Wang Zhi (王娡), Jing császár egyik legkedvesebb felesége Született: Kr. e. 156 Meghalt: Kr. e 87

Síremléke: Shaanxi tartomány, Xianyang Maoling - ezt emlegetik néha a „kínai piramisként” Uralkodott: i.e. 141.- i.e. 87. március

Uralkodási érái:

• Jianyuan (建元) (i.e. 140-i.e. 135)

• Yuanguang (元光) (i.e.134- i. e. 129)

• Yuanshuo (元朔) (i.e.128- i. e. 123)

• Yuanshou (元狩) (i.e.122- i. e. 117)

• Yuanding (元鼎) (i.e.116- i. e. 111)

• Yuanfeng (元封) (i.e.110- i. e. 105)

• Taichu (太初) (i.e.104- i. e. 101)

• Tianhan (天漢) (i.e.100- i. e. 97)

• Taishi (太始) (i.e.96- i. e. 93)

• Zhenghe (徵和) (i.e.92- i. e. 89)

• Houyuan (後元) ( i.e.88- i. e. 87)


Feleségei:

Chen Jiao(陳娇)– édesanyjuk révén egyben elsőfokú unokatestvére is volt, Kr. e. 130-ban boszorkányságért elűzve

Wei Zifu(衛子夫), Kr. e. 91-ben lett öngyilkos