Kína őskora

A ELTE Kínai Enciklopédia wikiből

A korábbi nézettel szemben, mely szerint Kínában a Sárga-folyó környékén alakult ki először egyfajta magkultúra (Yangshao 仰韶, Longshan 龍山), majd ez fokozatosan elterjedt a ma Kínának nevezett területen, a jelenlegi régészeti feltárások egyértelműsítik azt, hogy Kína kezdettől fogva egy sok kulturális centrummal rendelkező terület volt. A Kr. e. 8000 körül lezajlott „neolitikus forradalom” után az egyes területeken egyre határozottabban kezdtek jelentkezni az egyediség jelei. A legtöbb területen felfedezhető egyfajta lokális kontinuitás, habár a régészek gyakran különböző névvel illetik az egymást egy adott helyen követő kultúrákat (pl.: Xinglongwa – Chahai – Xinle – Honghsan; Majiabang – Hemudu – Songze – Liangzhu; Daxi – Qujialing – Shijiahe). A mai napig sokak által mitikusnak tekintett Xia-diansztiát 夏 leggyakrabban az ún. Erlitou 二里頭 kultúrával azonosítják.


Tartalomjegyzék

A Zhoukoudian-beli ősember

A legkorábbi fosszilis emberi koponya az 1963-ban Shanxi tartományban talált 250-400 ezer évvel ezelőttre datálható lelet. A D. Black elnevezéséből származó Sinanthropus pekinensis (pekingi előember – Bĕijīng yuánrén 北京猿人, homo erectus pekinensis) maradványait 1923-ban találta meg J. G. Andersson svéd tudós Zhoukoudianben 周口店, Peking mellett. A pekingi ember hasonlatos a jávai Pithecanthropushoz. Zhoukoudian felső barlangjaiban időben az európai crô-magnoninak megfelelő késő kőkori (Kr.e. 50000 – 35000) használati tárgyakat találtak. Ez a korai Homo sapiens csontból és kőből eszközt készített, állati bőrből ruhákat és tudott tüzet gyújtani. Az általános afrikai eredet-hipotézist támogató tudósok gyakran nem veszik figyelembe a távol-keleti maradványokat.

A központi magelmélet és a multi-centralizmus

A neolitikus elnevezés C. J. Thomsen (17881865) 18161819-es elmélete nyomán alakult ki. E dán kutató három korszakot különböztetett meg: a kő- a bronz- és a vaskorszakot. Ezt a periodizációt azóta számos archeológus megkérdőjelezte, de az elnevezés megmaradt. Néhány évtizeddel ezelőttig úgy vélték, hogy két nagy neolitikus kultúra létezett Kínában: a Yangshao (Kr. e. 4000–2500, Gansu, Shaanxi, Henan, Hubei) és a Longshan kultúra (Kr. e. 2500–1800, Shandong, Jiangsu). Ez a kettős kultúra elmélet, mely a keleti yiket és a nyugatabbra élő xiákat összekapcsolta a Yangshao-Longshan kettősséggel, az 19301950-es évek domináns nézete volt. Manapság a helyzetet sokkal komplexebbnek látják, amely részben a az 1959-ben feltárt Miaodigouban (Shanxian, Henan) talált leleteknek köszönhető, hiszen itt a legalsó rétegben Yangshao, a felette lévőben korai Longshan, majd megint felette Keleti Zhou-kori kultúra maradványaira bukkantak. Ebből számos kutatónak úgy tűnt, hogy a Longshan és a Yangshao nem egymás mellett párhuzamosan, hanem egy helyen egymásból alakult ki, így megszületett a “központi magterület”-elmélet (K.C. Chang), mely az 1960–70-es legfontosabb elméleti bázisa volt. Az 1980-as évektől ennek helyébe lépett a az egyedi kultúrák fontosságára koncentráló ”regionális rendszerek és kulturális típusok“-elmélet, melyet először Su Bingqi fogalmazott meg 1981-ben, melyben a Sárga-folyó elsődleges és kizárólagos szerepét tagadja, és ehelyett egy többforrású, alapvetően önállóan fejlődő, de egymással kapcsolatban álló kultúra-hipotézist állított fel.

Hat ilyen alapvető területre hívta fel a figyelmet:

  1. Shaanxi, Henan, Shanxi
  2. Shandong és környéke
  3. Hubei és környéke
  4. a Jangce alsó folyása
  5. Boyang-tó és a Gyöngy-folyó környéke
  6. az egészen északi területek, a Nagy Fal mentén.

Mindegyik ilyen regionális rendszeren belül léteztek még kulturális típusok. Az elmélet újdonsága tehát az volt, hogy a korábbi elképzelést, mely szerint a Sárga-folyó völgyéből mint centrumból sugárzott volna ki a kínai kultúra a periférikus, barbár területek felé, inkább arról van szó, hogy sokszoros eredet, a pluralizmus, diverzitás és az interakció a jellemző kulcsszavak.

A neolitikus forradalom

Kr. e. 8000 körül a mai Kína északi és déli részén egyaránt megindult a mezőgazdasági tevékenység (ez egybeesik a V. Gordon Childe által „neolitikus forradalomnak” nevezett időszakkal). Ebből a korai időszakból számos leletet találtak (Peiligang 裴李崗 vagy Cishan 磁山 kultúra), ahol köles (Setaria italica, Panicum miliaceum) feldolgozására alkalmas eszközökre bukkantak. Nem elképzelhetetlen, hogy éppen a Sárga-folyó völgyében termesztették először ezt a kölesfajtát. A Peiligang kultúrához tartozó legkorábbi lelőhelyen, Nanzhuangtou faluban (Dél-Hebei) utalást találtak arra is, hogy ott kutyát és disznót háziasítottak. A Peiligang kultúrához tartozó településen a temetőben egyszerű, kevéssé díszített agyagedényeket is találtak. Délen Kr. e. 6000-re datálható rizs (Oryza sativa) maradványait fedezték fel. A déli Pengtoushanban és Zengpiyanben korábbi, Kr. e. 8000 körülről származó termesztett rizs maradványaira bukkantak a kutatók. A mezőgazdaság (növénytermesztés, állatok háziasítása) fejlődésén kívül a neolitikus vívmányokhoz tartozik még a a kerámiák és a textilek fejlettebb előállítása.

A hat nagy kultúrkör

Kínában Kr. e. 8000-ben nagyjából egyszerre történt a mezőgazdaság és a kerámiaművesség bevezetése. Ez utóbbi különböző variációival lehet leginkább jellemezni a Kr. e. 5000-re már markánsan jelentkező kultúrákat. A hat legnagyobb kultúrkör a következő:


Xinglongwa 興隆窪 – Chahai 查海 (Kr. e. 8500–7000) – Xinle 新樂 (Kr. e. 7000–5000) – Hongshan 紅山 (Kr. e. 3000–2500) kultúrkör

Kína északi részén, a Liao-folyó völgyében, kölestermesztés és szarvasmarha- és juhtenyésztés a domináns. Jáde tárgyakat, sárkány-motívumot, és vöröscsíkos edényeket találtak. A Belső-Mongóliában feltárt Xinglongwa kultúra mindössze 170 házat és 30 sírt jelentett. A Hongshan kultúrát 1938-ban feltáró japán ásatások két, a feltételezések szerint ceremoniális központnak számító helyre (Belső-Mongólia, Niuheliang és Dongshanzui, Liaoning tartomány) összpontosítottak. Vallási jelentősséggel bírhatnak a feltárt különös szobrok és agyagból készült női alakok, melyekből egyes kutatók a matriarchátus jelenlétére, mások a termékenységi kultuszok helyi szerepére következtettek. A hongshani közösség ritusaiban kiemelt jelentőséget tulajdoníthatott a jádénak (madarak, teknősök, felhők, bogarak és más természeti vagy geometrikus alakzatok). A néha árokkal körbevett falvak 60–100 körüli, sűrűn egymás mellé épített, sorba rendezett lakhelyet foglalnak magukban. A festett kerámiák általában vallási összefüggésben jelennek meg. Egyetlen ezüst fülbevalón kívül minden dísztárgy jádéból készült. A jáde megmunkálásának nagy hagyománya van ezen területen, hiszen már Kr. e. 10000-ből találtak erre szolgáló eszközöket. Jádéból készült fülbevalók már a korábbi Xinglongwa és Chahai kultúrából is előkerültek. A rituális központokban talált kör, illetve négyzetalakú építmények és tárgyak a későbbi Ég–Föld kettősségek elképzelését sejtetik.

Yangshao 仰韶 kultúra (i.e. 5000–3000)

Háromlábú ding-edény a Yangshao kultúrából

A kultúra a J. G. Andersson által 1921-ban megtalált első és legjobban ismert neolitikus kultúra Henan Mianchi megyéjében lévő Yangshao faluról nyerte a nevét. A Yangshao-kultúrához tartozó, a mai Xi'an 西安 melletti, Kr. e. 5000-re datálható, egy gyár alapjainak lerakása közben felfedezett Banpo 半坡 1953-as feltárásakor egy teljes neolitikus falut fedeztek fel. 12–40 négyzetméteres kőházakat találtak, egy 160 négyzetméteres, közösséginek tételezett házzal együtt. Az ajtók és kapuk általában délre néztek. A legtöbb eszközt (ásót, baltát, reszelőt, edényt, tűt, horgot) kőből készítették, és ismerték a szövés technikáját. A településtől elkülönítve volt egy fazekas-negyed, és a településtől északra a felnőttek számára egy 250 síros temetőkert, mely utóbbiban a férfiakat és nőket külön temették. A felnőttek sírjában személyes és praktikus tárgyakat helyeztek el, a nőkében átlagosan többet mint a férfiakéban. A gyerekeket urnában és a falun belül helyezték el. A lakók halászatból, kölestermesztésből, kutya- és disznótartásból éltek. A Banpóban talált edények festettek, ezért nevezték el ezt festett kerámia kultúrának. Az alakjukban nem túl változatos (guan, ben, ping), pirosas edényekre fekete ábrákat (hal, béka, szarvas, madár, maszk, geometrikus ábrázolásukat) festettek. Az állítólag matriarchátusra épülő Banpo település az egész világon az egyik legteljesebben fennmaradt neolitikus mezőgazdasági közösség. 1958-ban állították fel a Banpóban a helyszínen a múzeumot.

A Yangshao kultúrához tartozó Xushuipóban (Puyang) talált sírban fedezték fel az első sárkányábrázolást, melyet kagylóhéjból raktak ki, akárcsak egy nyugatra néző tigrist. Ehhez a kultúrához több mint ezer archeológiai helyszín kapcsolható a Sárga-folyó völgyében. A Yangshao kerámiákat számos periódusra és stílusra lehet felosztani, de mind megegyezik abban, hogy a pirosas alapra fekete vagy sötétbarna motívumok kerülnek. Jiangzhai településen (Lingtong megye, Shaanxi) egy jól elrendezett falvat találtak. A falu közepén egy szabad tér volt, körülötte helyezkedtek el a házak öt csoportban. Minden csoport közepén egy magasabb ház állt, körülötte 10–12 kisebbel. A falvat 2 méter széles és 2 méter mély vizesárok vette körbe, melyen túl három temetőt is találtak, 170 felnőtt maradványaival. A gyerekek urnáit itt is a lakóhelyhez közel helyezték el.

A Yangshao kultúrához tartozó edényeket gyakran geometrikus ábrákkal díszítették, melyek a Majiayao 馬家窯 (Kr. e. 3800–2000) kultúrában, majd a Banshan (Kr. e. 2650–2350), a Machang (Kr. e. 2350–2050) és a Qijia (Kr. e. 2000–1800) kultúrában folytatódtak, ugyanakkor valamilyen értelemben a Dawenkou is hozzá kapcsolható. A Yangshaohoz fűződő szoros kapcsolata miatt nevezik még a Yangshao Gansu–Qinghai fázisának is. Az itt található edényeken az emberi alak (sokszor nemileg nem eldönthető formában) fontos szerepet játszik, edényeken reliefként kiemelkedő formában, vagy az edények belsejében csontváz-alakban. Népszerű motívum még a béka vagy teknősbéka, a spirálok és kacskaringók.

A Dawenkou 大汶口 (i.e. 4300–2500) kultúra

A Jiangsuban és a Shandong-félszigeten található kultúra sírjaiban rendkívül gazdag tárgyi emléket találhatunk. A kutatók szürke és vörös, geometrikusan, ritkán növényi motívumokkal díszített agyagedényeket (köztük főzésre és tárolásra szolgálókat), kőből és elefántcsontból készült horgokat, hajtűket és fésűket, valamint jádedíszeket (nyaklánc, gyűrű, fülbevaló, karkötő) és jádéból készült eszközöket fedeztek fel. Az egykor lakó állatokból (krokodil, szarvas, elefánt) a kutatók arra következtetnek, hogy az éghajlata jóval melegebb volt a jelenleginél.

Az először 1931–32-ben Chengziyaban (Shandong), Shanxiban és Henanban feltárt Longshan-kultúra 龍山 (i.e. 2400–1900) időszakában a mezőgazdasági tevékenység fejlődésével a letelepülés is egyre nagyobb mértéket öltött. A sírokból rituális célokra készült vékony, csiszolt fekete edények, lakkozott fatárgyak, jóslásra használt disznó és szarvas lapockacsontok kerültek elő. Ebben az időben a selyemszövés már elterjedt, kemencében téglát égettek az építkezéshez, az árvizek ellen mérnöki alapozottságú munkálatokat vetettek be. Manapság a Miaodigou 廟底溝 kultúra második fázisát is a Longshanhoz sorolják. Az egyébként rendkívüli változatosságot felmutató (ding, yan, weng, jia, guan, bei, dou, he) és a rendkívüli szakmai felkészültségről tanúskodó edényeket nem festették, hanem bizonyos mintákat beléjük nyomtak. Az edények egyik leggyakoribb jellegzetessége a háromlábúság. A sírokba gyakran helyeztek állati csontokat és fogakat, különösen kutya alsó állkapcsából, melyet valószínűleg védő szereppel ruháztak fel.

4. kultúrkör

A 4. kultúrkörhöz Majiabang 馬家濱 (i.e. 5000–4000), Hemudu 河姆渡 (i.e. 5000–3300), a Songze 崧澤 (i.e. 4000–3300) és Liangzhu 良渚 (i.e. 3300–2200) kultúrák tartóznak.

A Jiangsuban és Zhejiangban található korai rizstermelő kultúrák bizonyították először, hogy Kínában nemcsak a Sárga-folyó völgyében volt fejlett civilizáció. A dominánsan barna majiabangi és a fekete hemudui edények gyakran tartalmaznak rituális rajzolatokat. A Taihu tótól délre fekvő Majiabang kultúra rizstermesztése, faépítkezése, és ékszerei (jue–fülbevaló, huang–függők, guan–gyöngyök, és zhuo–karkötők) komplexebbek voltak a hemudui leleteknél. A Songze kultúra ennek a majiabanginak a továbbélése, bonyolultabb motívumokkal, többfajta edénytípussal.

Az 1973–78 között feltárt Hemudu kultúra (i.e. 5.–4. évezred) és a vele egyidős, 1951-ben feltárt Qinglian'gang 青蓮崗 kultúra faépítkezésre, mezőgazdaságra, rizstermesztésre és intenzív állattenyésztésre (vizibivaly, disznó) épült. A textilművesség, a mezőgazdaságban és az építészetben a korai keleti parti kultúrák fejlettebbek voltak mint az északiak.

A Shandongban, Shanxiban, Henanban, Hubeiben, Jiangsuban és Zhejiangban is feltárt kultúra egyik fontos jellemzője a jáde-korong, melyet az elsősorban Jiangsu déli és Zhejiang északi részén (a Taihu-tó környékén) elterjedt, az egykor a Longshan kultúrkörhöz tartozónak tételezett LIANGZHU kultúra képvisel. Manapság a kutatók úgy vélik, hogy a hozzávetőlegesen 300 helyszínnel képviselt Liangzhu kultúra időben megelőzi a Longshant és tőle független. A Liangzhu településeken (akárcsak a Taosiben) már jól látszik, hogy a társadalmi rétegződés ekkorra már végbement. A lakóhelyen kívül fekvő temetőben a kisebb sírokban alig találunk valamit, a nagyobbakban kerámiaedények, fa-, kő- és jáde-tárgyak találhatók. A legnagyobb sírokból pedig teljes rituális edénykészletek, fából, rézből és krokodilbőrből készült hangszerek, és festett faliképek kerültek elő. A Fanshannál feltárt 20-as sírban például egyetlen személlyel 547 különböző tárgy volt eltemetve. Taosi temetkezési helyén 6 nagyobb, 8 közepes és mintegy 600 kis sír volt található. A Liangzhuhoz tartozó közösségek kiválóan ismerték a rizstermesztés fortélyait, a selyemszövést és a fazekasságot. A Liangzhu-beli leletek között talált edények általában díszítetlen, néhányon geometrikus vagy madármotívumok találhatók. A legkorábbi selyemfeldolgozásra utaló leletek a Liangzhu kultúrához tartozó Qianshanyangban és Caoxieshanban találták meg. A cóng 琮 egy négyzetes alakú, középen lyukkal rendelkező jádetárgy, melynek sarkaiban archoz hasonló vésetek találhatók. A bì 璧 egy középen szintén lyukas jádekorong. A későbbi szövegek azt állítják, hogy a cóng a földet, a bì az Eget jelöli.

A Liangzhu kultúrkörben általános volt az emberáldozat. A koporsókat fából készítették, melyeket lakkréteggel is elláttak. Egyes területeken már a későbbi hagyományban is fontos szerepet játszó kettős koporsókat is találtak. A Liangzhu kultúra bizonyos szempontból a Majiabang kultúra követője és a Shang kultúra közvetlen előzménye volt. A Liangzhu kultúrában oly fontos szerepet betöltő jádetárgyakon (elsősorban a congokon) bizonyos értelemben már megjelenik a Shang-korban oly gyakori tāotiè motívum. Néhány kutató (ZHANG XIQIU, K.C. CHANG) úgy gondolják, hogy Kínában az újkőkor és a bronzkor közé be kell iktatni egy jáde-kort.

Daxi 大溪 (i.e. 4400–3000), Qujialing 屈家嶺 (i.e. 3000–2600) és a Shijiahe 石家河 (i.e. 2600–2000) kultúrák

E kultúrákban szerepeltek sárkány-motívumok is szerepeltek. A középső és felső Jangce völgyében elhelyezkedő kultúrában a kézzel készített vörös vagy szürke kerámiák a meghatározóak, jellegzetes Daxi lelet a henger alakú üveg. Az egyik Shijiahe lelőhelyen (Dengjiawan) 5000 teljes állatszobrocskát találtak (madarak, kutyák, elefántok).

Dapenkeng 大盆坑 kultúra (i.e. 5000–2500)

A kultúrát 1964-ben fedezték fel Tajpej (Tajvan) környékén, és az egész délkelet-kínai parton jelen volt. Jellemző volt rá a földművelés, a vadászat, a halászat és a növények sokrétű használata.

A Xia-dinasztia kérdése

A Xia-dinasztia 夏 kérdése meglehetősen problematikus. SIMA QIAN Shĭjìje szerint a Három Fenséges (Sānhuáng 三皇) és az Öt Császár (Wŭdì 五帝) mitikus uralkodók után a Yu által alapított Xia-dinasztia következik. Az 1920-as években a nyugati történetírás módszereit is alkalmazó Yígŭpài 疑古派 (“a régi forrásokban való kételkedés”) irányzata, GU JIEGANGgal 顧頡剛 az élén megkérdőjelezte a Han-korból ránk maradt források történeti hitelességét, és a vízözönt megfékező Yu 禹 császárról (ahogy másokról is) kimutatta mitikus jellegét. Ily módon az állítólagosan (DA) YU (大)禹 által alapított és JIE 桀 által befejezett Xia-dinasztia léte is megkérdőjeleződött. Ugyanakkor SIMA QIAN által lejegyzett Shang-dinasztia kronológiáról a megtalált közvetlen jóslócsont-források alapján kiderült, hogy hitelesek és pontosan rögzítik a királyok névsorát. Manapság a Xia-diansztiát a Luoyangtól keletre (Henan) feltárt Erlitou 二里頭 kultúrával (i.e. 1900–1350) szokás azonosítani, mely valóban domináns szerepet töltött be a korabeli Kínában. Az Erlitou településeken találtak palotának is beillő, 100×100 m, 72×58 m alapméretű épületeket. A sírokban a hagyományos edényeken kívül kezdeti, egyszerű formában bronzedények is felbukkannak.

Forrás

Kósa Gábor: Kína történelme dióhéjban. Jegyzet. Budapest, TKBF, 2005.

Személyes eszközök