Kínai filozófia

A ELTE Kínai Enciklopédia wikiből

A kínai filozófia a Zhou-kor (Kr. e. 11. sz.-Kr. e. 221) második felében született meg, abban az időszakban, amikor a hagyomány szerint megrendült a Zhou-ház erős központi hatalma, s önálló fejedelemségek jöttek létre. Ebben az időben sok előkelő származású, de elszegényedett írástudó igyekezett hivatalt szerezni magának, közülük kerültek ki az első vándorfilozófusok, akik a fejedelemségeket járva az uralkodók szolgálatába szegődtek, hogy tanácsaikkal segítségükre legyenek a kormányzásban. Az egyes gondolkodókat a Korai Han-korban sorolták először iskolákba. A filozófia virágkora, a Kései Zhou-kor után jelentős új művek már csak ritkán születtek (leszámítva a később megjelenő buddhizmus szövegeit), a filozófusok elsősorban a Zhou-kori klasszikusokat értelmezték újra, saját nézeteik szerint.


Tartalomjegyzék

A konfucianizmus

Az egyik legkorábbi – s később legjelentősebbé váló – iskola, a konfucianizmus alapítója, Konfuciusz (Kr. e. 551-479) azt vallotta, hogy semmi újat nem hozott létre, csupán a régi értékeket közvetítette. A Zhou-kor első felét aranykornak tekintette, eszményképe az erényes uralkodó volt, akit a nép önként követ. Konfuciusz tanításait tanítványai (vagy tanítványainak tanítványai) jegyezték le, így alakult ki a ’’Beszélgetések és mondások’’ ’’(Lunyu)’’ című húszfejezetes könyv. Konfuciusz fő újítása abban állt, hogy szerinte a „nemes ember” erényei megtanulhatók, nem az arisztokrácia kiváltságai. A Zhou-kori konfucianizmus másik két nagy alakja Menciusz (Kr. e. 371-289) és Xunzi (298?-238?) volt. A két filozófus eltérő nézeteket vallott az emberi természetről. Menciusz szerint az emberi természet eredendően jó, Xunzi szerint pedig eredendően rossz. Ebből fakadóan Menciusz szerint a nevelés célja az emberben lévő jó kibontakoztatása, míg Xunzi szerint az ember korlátozása, átalakítása. A Han-kor jelentős konfuciánus gondolkodója, Dong Zhongshu (Kr. e. 179?-104?) a konfucianizmust a legizmussal ötvözte. A Tang-kortól kezdve alakult ki, s a Song-korban virágzott fel – részben a buddhizmusra adott válaszként – a neokonfucianizmus, amely a konfucianizmust metafizikával és ontológiával gazdagította. A neokonfucianizmus legnagyobb hatású képviselője Zhu Xi (1130-1200) volt.

A motizmus

Mo Di (Mozi, kb. Kr. e. 480-390), a motizmus alapítója élesen szemben állt a konfucianizmussal, s elítélte a túlzásba vitt, költséges és általa haszontalannak vélt szertartásokat. Míg a konfuciánusok értékrendjének központjában a család állt, addig Mo Di túllépve a családi kereteken az egyetemes szeretet (jian'ai) elvét hirdette. A nevéhez kötött Mozi című műben nemcsak Mo Di társadalom- és politikafilozófiai tanításai maradtak fenn, hanem logikai fejtegetések, illetve katonai jellegű szövegek is. A Han-korra a motizmus teljesen eltűnt.

A nevek iskolája

A nevek iskolájáról rendkívül keveset tudunk, csak néhány nehezen értelmezhető, töredékes szöveg maradt fenn tőlük, többek között a Moziben. Az iskola főleg a nevek és a valóság kapcsolatával, illetve logikával foglalkozott, de hatása jelentéktelen maradt. E korai kezdeményektől eltekintve a kínai filozófiából csaknem teljesen hiányzik a logika. A buddhizmus megjelenésekor számos indiai logikai művet kínaira fordítottak, ám ezek sem gyakoroltak jelentős hatást a kínai gondolkodásra.

A legizmus

A legista iskola nem az uralkodó erényeiben látta a jó kormányzás biztosítékát, mint a konfuciánusok, hanem a mindenkire egyformán érvényes törvényekben. Mindent az államérdeknek rendeltek alá, céljaik elérésében a jutalmazásra és a büntetésre támaszkodtak, nem pedig a patriarchális erényekre. Az iskola egyik első gyakorlati képviselője Shang Yang (-Kr. e. 338) volt, a legista tanokat Han Feizi (-Kr. e. 233) rendszerezte. Qin Shi Huangdi, az első kínai császár legista eszközökkel erősítette meg központi hatalmát, s ezáltal vált képessé Kína egyesítésére. Bár Qin-dinasztia bukásával a legizmus lehanyatlott, s megszűnt önálló iskola lenni, tanai beépültek a Han-kortól uralkodóvá váló konfucianizmusba.

A taoizmus

A taoizmus fő műve, a Laozi nevéhez kötött Az Út és Erény könyve (Daodejing) a kínai irodalom legismertebb alkotása. A tao egyfajta természettörvény, transzcendens elv, amely szavakkal nem írható le, fel nem fogható. A bölcs nem-cselekvésével (wuwei) egységet teremt a taóval, s bármire képes lesz. A mű misztikus tanai mellett gyakorlati tanácsokat is ad a kormányzáshoz. Eszménye a zárt faluközösség, ahová a központi kormányzat nem ér el. A másik fontos Zhou-kori taoista mű, a Zhuangzi már nem foglalkozik a kormányzás kérdéseivel, kigúnyolja a merev fogalmi határokat húzó konfuciánus írástudókat, s rámutat arra, hogy a dolgok közt valójában nincs különbség, minden relatív. A Han-korban (Kr. e. 206-Kr. u. 220) íródott a kozmológiai fejtegetéseiről ismert Huainanzi, majd később, a Wei- (220-265) vagy a Jin-dinasztia (265-420) idejében pedig a ''Liezi''. A Han-kor után Kína széttagoltságának időszakában alakult ki a neotaoizmus (xuanxue: titokzatos tanok), amely a taoista filozófia ontológiai újrafogalmazása. Fő tétele: a lét a nemlétből keletkezik. Jelentősebb képviselői: Wang Bi (226-249) és Guo Xiang (?-312).

A yin-yang iskola

A Zhou-kori filozófiai iskolákat rendszerező Han-kori munkák megemlítik a yin-yang iskolát, amelynek jellegzetessége a természettudományos ismeretek és az okkult tudományok keveredése volt. Az iskola a természetben működő erőket próbálta feltérképezni a yin-yang és az öt elem tanával, miközben az ártó szellemek elűzésével is foglalkozott.

Kínai buddhista filozófia

A kínai buddhista filozófia virágkorában, a Tang-korban (618-907) a huayan és a tiantai iskola sajátos bölcseleti rendszereket alkottak, amelyekben buddhista és kínai elemek egyaránt helyet kaptak. Mindkét iskola egyedülálló módon rendszerezte a buddhista tanokat. A huayan filozófia azt állítja, hogy a világban minden mindennel összefügg.

Neokonfucianizmus

A Tang-kori Han Yuvel kezdődött, de csak a Song-korban teljesedett ki a neokonfucianizmus. A több irányzatra tagolódó iskola - valószínűleg buddhista hatásra - metafizikai és ontológia értelmezéssel látta el a konfuciánus klasszikusokat. Az 1300-as évektől a hivatalnokvizsgákon a neokonfucianizmus legjelentősebb képviselőjének, Zhu Xinak a tanait kérték számon, így ez vált az uralkodó irányzattá.

Személyes eszközök