Lu Xun

Innen: ELTE Kínai Enciklopédia
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Lu Xun 魯迅/鲁迅 (18811936) a 20. század egyik legnagyobb kínai írója. Eredeti neve Zhou Shuren 周樹人/周树人. Shaoxingből származik. A kínai irodalom megújítója, a modern széppróza legnagyobb hatású alakja, próza- és esszéíró, költő, irodalomszervező, fordító is volt egyben. Orvosnak készült, Japánban tanult, de orvosi tanulmányait félbeszakítva az irodalomnak szentelte életét. Társaival együtt 1918-ban megalakította a Xinqingnian 新青年 (Új Ifjuság) című folyóiratot, amely az irodalmi és politikai megújulás szószólója lett. Itt jelentek meg első, beszélt nyelvű (baihua) elbeszélései, melyek óriási hatással voltak a korabeli irodalomra. Elbeszéléseinek első gyűjteményes kötete 1923-ban jelent meg Nahan 吶喊 《(Kiáltás) címen, majd ezt követte 1926-ban a Panghuang 彷徨 (Bolyongás), e két kötet elbeszélései megjelentetek magyarul is a Világirodalom Klasszikusai sorozatban 1956-ban. Ugyancsak olvasható magyarul a Vadfüvek 野草 című prózavers-gyűjteménye és a Régi mesék mai szemmel 故事新編/故事新编 című szatirikus elbeszélés-gyűjteménye. A húszas évek végétől irodalmi szervezőmunka és irodalompolitikai harcok kötik le erejét. Több kötetnyi esszét publikál, éles hangú vitairatai teszik nevezetessé e korszakát. Folyóiratokat alapít és szerkeszt, könyvsorozatokat indít útjára, a modern világirodalom számos értékével ismerteti meg a kínai olvasót, többet között neki köszönhetjük Petőfi máig tartó népszerűségét Kínában.

Forrás:

Kalmár Éva (szerk.): Huszadik századi kínai novellák. (Modern Dekameron sorozat) Budapest, Noran Kiadó, 2008.