Menciusz

A ELTE Kínai Enciklopédia wikiből

Menciusz (Mengzi, Kr. e. 372Kr. e. 289) ókori konfuciánus filozófus, akinek tanításai a nevét viselő hétrészes műben maradtak fenn. Konfuciusz után a következő nagy konfuciánus gondolkodó. Családneve Meng, személyneve Ke, Zou államban született. Konfuciusz tanaival Konfuciusz unokájának, Zisi-nek egyik tanítványa irányítása alatt ismerkedett meg. Leghíresebb tétele az, hogy az ember alapvetően jó, s csak a rossz társadalmi hatások torzítják el. Az emberségesség, az igazságosság, a szertartásosság és a bölcsesség kezdeménye az emberben születésétől megtalálható együttérzés, szégyenérzet, szerénység és a helyes és helytelen közti különbségtevés képessége. Ha az ember ezeket a csírákat ápolja, akkor kialakul a konfuciánus erény négy alapja. Ezért a nevelés és önművelés célja az, hogy az embereket visszatérítsék eredendően jó természetükhöz, s ennek megvalósítása az államnak is a legfőbb feladata. Menciusz szerint az uralkodónak egyetlen erényre van szüksége a jó kormányzáshoz: a népről kell gondoskodnia. Gyakorlati tanácsokat is ad: az adókat csökkenteni kell, a büntetéseket pedig enyhíteni, s a népnek nem szabad nélkülöznie. Ha az uralkodó rosszul kormányoz, a népnek joga van fellázadni ellene. Menciusz elítélte a motizmus által nagyra értékelt hasznosságot, szerinte inkább az emberségnek és igazságosságnak kell az ember tetteit vezérelnie. Menciusz tanait a Song-kori neokonfuciánusok emelték be az ortodox konfucianizmusba, akik művét a konfuciánus kánonba tartozó „négy könyv” közé sorolták.

Személyes eszközök