Qing-dinasztia

A Qing-dinasztia (1644–1911) az utolsó császári dinasztia volt. A mandzsu Ajszin Dzsioro nemzetség által létrehozott dinasztia 1616-ban alakult meg Kései Jin néven, a nevet 1636-ban változtatták meg Qingre. Kínát - ún, zászlós csapataikkal - 1644-ben hódították meg, miután legyőzték a Ming-dinasztiát és Li Zicheng parasztfelkelőit. Később a mandzsuk Belső-Ázsia nagy területeit is birodalmukhoz csatolták. A birodalom fővárosa Peking volt.

A dinasztia első másfél évszázadára a hosszú uralkodású, mérsékelt politikát folytató, gazdasági virágzást teremtő császárok uralkodása volt jellemző (Kangxi 1662–1722, Yongzheng 1723–1735, Qianlong 1735–1796). A mandzsu udvar ügyesen alkalmazkodott a kínai hagyományokhoz, és sikerült megnyernie magának a kínai írástudó réteget.

A 18. század végétől a birodalom stagnálni kezdett, s olyan tényezők gyengítették, mint a túlnépesedés, a korrupció és a hatalmi önkény. Az időközben az ipari forradalom által megerősödött európai hatalmaknak a Qing Birodalom nem tudott ellenállni: elvesztette az első és a második ópiumháborút (1839–1842, 1856–1860), a kínai-francia háborút (1883–1885) és a kínai-japán háborút (1894–1895). Eközben kiterjedt belső lázadások is gyengítették, pl. a taiping-felkelés (1850–1864), a nian-felkelés (1851–1868) és a bokszer-felkelés (1900).

A konzervatív udvar képtelen volt a birodalmat megreformálni, az 1898-as száznapos reform elbukott. Végül az 1911. október 10-én kezdődött wuchangi felkelés megdöntötte a Qing-dinasztiát és magának a császárságnak az intézményét is. 1912. január 1-jén kikiáltották a Kínai Köztársaságot.