Taiping-felkelés

A ELTE Kínai Enciklopédia wikiből

A taiping-felkelés (18501864) a kínai és a világtörténelem legnagyobb felkelése volt. Vezetője a Hong Xiuquan (18121864) nevű bukott hivatalnok volt. Hong fiatalkorában egy protestáns traktátuson keresztül megismerkedett a keresztény tanításokkal, majd ezeket ötvözve a hagyományos kínai vallás elemeivel egy sajátos új vallást alapított, amelynek vezetője ő maga – Jézus öccse, az új messiás – volt. A vallás egyszerre hirdette az Isten előtti egyenlőséget, a konfuciánus erények tiszteletét és a mandzsu uralom megdöntésének szükségességét. Hong a győzelme esetén olyan társadalmat akart létrehozni, amelyben mindenki egyenlő, mindent köztulajdonba vesznek, s az embereket közös raktárakból látják el élelemmel és ruházattal. Ez lett volna a Nagy Egyenlőség Mennyei Birodalma (Taiping Tianguo), amiről a felkelők a nevüket kapták.

A 19. század közepén a mandzsu Csing-dinasztia uralma alatt álló Kína válságba került. Az ország túlnépesedett, a föld egyre kevesebbek kezén koncentrálódott, a függő helyzetben élő parasztság száma gyorsan növekedett. Ráadásul az ópiumháborúk nyomán Kína kénytelen volt megnyitni kapuit az olcsó nyugati textilipari termékek előtt, így a házi ipar, illetve a hagyományos kereskedelem is válságba került. Az országon felkelések söpörtek végig.

Miután elegendő hívet toborzott magának, Hong 1850-ben Guangxi tartományban kirobbantotta a felkelést, amelyhez tömegesen csatlakoztak az elszegényedett parasztok, eddig rablásból élő fegyveresek és munkájukat vesztett kantoni szállítómunkások. A taipingok kezdetben nagy katonai sikereket értek el, több kisebb várost elfoglaltak, majd 1853 márciusában az ekkor már több mint egymillió főt számláló taiping sereg bevette Nanjing városát, amely ezután – Tianjing (Mennyei Főváros) néven – a taipingok székhelye lett. Hong időközben kikiáltotta magát „mennyei fejedelemnek”, míg öt bizalmasának örökletes hercegi ragot adományozott. A felkelők 1853-ban hadjáratot indítottak Peking ellen is, de ez sikertelenül végződött. 1853-54-ben a taipingok ugyan uralták a Jangce alsó folyásának egész völgyét, de szervezési tapasztalatok híján nem tudtak tartós közigazgatási rendszert kiépíteni. Az 1850-es évek végén a taiping vezetők egymás ellen fordultak, véres belső harcok törtek ki közöttük, s ez meggyengítette őket.

Eközben a mandzsu császári udvar által megbízott kínai tábornokok – elsősorban Li Hongzhang, Zeng Guofan és Zuo Zongtang – erős hadseregeket szerveztek a taipingok által veszélyeztetett vidékek földesúri erőiből, s némi nyugati segítséggel kemény ellentámadásokat indítottak Hong seregei ellen. Végül hosszas és rendkívül véres harcok után - 20-30 millióra teszik az áldozatok számát - 1864-ben, 14 évnyi küzdelem után a taipingokat leverték. A felkelés hatalmas pusztítást okozott az országban, s a dinasztia számára még egyértelműbbé tette, hogy a nyugati fegyverek és technika átvétele nélkül képtelen megőrizni hatalmát. A taiping mozgalom idején indult meg az „önerősítés” politikája, amelynek az volt a lényege, hogy a nyugati technikát a nyugati eszmék nélkül igyekeztek átvenni. Ez végül kudarcba fulladt, de nagyban hozzájárult Kína modernizációjának megindulásához.

Személyes eszközök