Tang-dinasztia

A ELTE Kínai Enciklopédia wikiből

A Tang-dinasztia (618907) Kína egyik legjelentősebb császári dinasztiája volt, melynek időszakát a kínai civilizáció aranykorának szokták nevezni. 618-ban a Sui-dinasztia megdöntésével alapította Li Yuan. Fővárosa Chang'an volt.


A dinasztia első évszázada

Hosszú széttagoltság után 589-ben a Sui-dinasztia újraegyesítette Kínát. Mivel ennek második uralkodója, Sui Yangdi véreskezű zsarnok volt – többek között ő építette nagy áldozatok árán a Nagy-csatornát –, a Sui-dinasztiát rövid uralkodás után egy felkeléssorozat megdöntötte (618). A trónra az egyik felkelő vezér, Li Yuan került, aki 618-ban megalapította a Tang-dinasztiát. A parasztság megnyerése érdekében csökkentette az adó- és robotterheket, s egyenlősítő földosztást hajtott végre (minden felnőtt férfi 100 mu földet kapott, ebből 20-at továbbörökíthetett, 80-at halálakor vissza kellett adni az államnak).

626-ban egy véres családi dráma után Li Yuan fia, Li Shimin lett a császár (626–649), akit a dinasztia egyik legnagyobb uralkodójaként tartanak számon. Törvénykönyvet adott ki, visszaállította a vizsgarendszert, igyekezett megnyerni alattvalóinak támogatását. Fővárosa, Chang'an a korabeli világ legnagyobb városává nőtt. Seregei legyőzték a türköket, majd hódításokba kezdtek a nyugati területeken, s sikerült a Selyemút keleti szakaszát kínai ellenőrzés alá venni. Li Shimin és utódai meghódították Korea nagy részét, illetve Észak-Vietnamot. Így Kelet- és Belső-Ázsia legtöbb állama elismerte a Tang császár felsőbbségét.

A Tang-kor első felében megélénkültek a külkapcsolatok, a főváros és a tengerparti kikötővárosok nagy nemzetközi központokká váltak, népes külföldi kolóniával.

Li Shimin fia, majd unokája uralma alatt a hatalom fokozatosan a Wu Zetian nevű volt császári ágyas kezébe került, aki 690-ben kikiáltotta magát császárnőnek (690-705), s saját dinasztiát alapított Zhou néven. Ő volt a kínai történelemben az egyetlen nő, aki saját jogán uralkodott. Wu Zetian uralma alatt Kína virágzása folytatódott, s számos fiatal tehetség került magas pozícióba. Wut végül 705-ben puccsal megbuktatták, s restaurálták a Tang-dinasztiát.


A Tang Birodalom a 8. században

A 712-től 756-ig trónon ült Tang Xuanzong császár uralmának első felét a kínai történelem és kultúra egyik aranykorának tartják („Kaiyuani szép napok”), amelyre mind a külpolitika, mind a belpolitika terén a nagyfokú stabilitás volt jellemző. Xuanzong uralmának vége felé azonban a hatalom a vidéki helyőrségi parancsnokok, illetve a szépséges ágyas, Yang Guifei családjának kezébe került, miközben a császár a szerelmével volt elfoglalva. 755-ben az An Lushan nevű, közép-ázsiai származású tábornok fellázadt a dinasztia ellen, s bár lázadását 763-ra nagy nehezen leverték, a Tang-dinasztia sosem nyerte vissza régi fényét.


A Tang-dinasztia utolsó évszázada

A 9. századra az osztásföldek rendszere megszűnt, fokozódott a földkoncentráció, csökkentek az állami bevételek. A gyenge császári hatalom képtelen volt véget vetni a helyi kiskirályok uralmának. 874-ben kitört Huang Chao tíz évig tartó hatalmas felkelése, amely az uralkodóházat végleg meggyengítette, s a hatalom a parasztseregek ellen rendelt parancsnokok kezébe került. Ezek egyike végül 907-ben kiirtotta a Tang-ház tagjait, így a dinasztia uralma formálisan is véget ért.

A Tang-kort a kínai történelem aranykorának szokás tartani: Kína befolyása soha nem látott mértékben megnőtt, virágzottak a művészetek (pl. a költészetben ekkor alkotott Li Bai, Du Fu, Bai Juyi és Wang Wei), a kínai buddhizmus ekkor élte fénykorát, jelentős mértékű városiasodás indult meg (Chang'annak egymillió lakosa volt!), s számos olyan technikai újítás is ekkor jelent meg, amely csak a Song-kortól kezdte éreztetni hatását (pl. könyvnyomtatás).

Személyes eszközök