Taoizmus

A ELTE Kínai Enciklopédia wikiből

A taoizmus (daojia) Keleti Zhou-kori kínai filozófiai iskola, főbb képviselői Laozi és Zhuangzi. Később a taoizmus vallássá is vált.

A taoista filozófiai iskola nagyjából a konfucianizmussal egy időben, a Kr. e. I. évezred derekán alakult ki. Az iskola első képviselőjének a hagyomány Laozit tartja, aki állítólag Konfuciusz idősebb kortársa volt (Kr. e. 6-5. sz.). Az ő nevéhez fűződik a Daodejing (Tao Te King, az Út és Erény könyve) című filozófiai költemény, amely a taoista filozófia alaptanításait foglalja össze. A dao (alapjelentése: "út") leginkább természettörvényt jelent, vagyis azt az erőt, amely a dolgok alakulását irányítja, s egyben a medret is, amelyben a dolgok folynak. A világ a dao szerint halad előre, mint egy folyam. Az embernek nem szabad beavatkoznia a történésekbe, mert ha megpróbálja, akkor megzavarja a természet rendjét, és bajt zúdít a saját fejére. Minden aktív cselekvés elítélendő, a bölcs ember fő magatartásformája a „nem-cselekvés”, a wuwei, vagyis az, hogy hagyja, hadd menjenek az események a maguk útján. Mindent, amit mesterségesen, erőszakkal hoztak létre, el kell vetni. Így az állam is felesleges dolog, az embereknek zárt faluközösségekben kéne élniük, nem szabadna szerszámokat, fegyvereket, járműveket használniuk, utazniuk, mert mindezek boldogtalanságot szülnek. S ha már e boldog, kis faluközösségek nem jöhetnek létre, a bölcseknek nincs más választásuk, mint kivonulni a társadalomból és remetévé válni a hegyekben.

Laozi filozófiáját többen továbbfejlesztették, közülük a legfontosabb Zhuangzi volt, aki könyvében – amelyet az írójáról Zhuangzinek neveznek – szellemes anekdotákkal, színes történetekkel teszi érthetőbbé a taoizmus miszticizmusba hajló tanait. Fontos taoista alapmű továbbá a Liezi című, bizonytalan szerzőjű és keletkezési idejű mű.

Laozi, Zhuangzi és követőik taoizmusát filozófiai taoizmusnak szokás nevezni, szemben a később kialakult – bár a filozófiától csak nehezen elválasztható – ún. vallási taoizmussal. A vallási taoizmus a Han-korban (Kr. e. 206 - Kr. u. 220) jött létre, amikor is a hivatalnok-értelmiség köreiben divatos filozófiai taoizmus misztikus elemei leszűrődtek az egyszerű nép körébe, s ott egyéb, már meglévő hagyományokkal, babonákkal, hiedelmekkel ötvöződve új vallássá alakultak. A taoista vallás követőinek fő céljává az örök, de legalább is a hosszú élet elérése vált. Ezt a célt a különböző taoista mesterek, iskolák, szekták különböző módszerekkel igyekeztek elérni: bűvös talizmánok készítésével, az örök élet elixírjének keresésével (alkímiával), meditációval, szexuális gyakorlatokkal stb. A vallási taoizmus nagy szerepet játszott a különböző népi mozgalmak kialakulásában, például egy ilyen szekta vezette a „sárgaturbánosok” felkelését (184). Az Öt mérő rizs szektája a Kr. u. 2–3. században félig-meddig önálló teokratikus államot alakított Kínán belül, amelynek élén a Zhang családból származó mindenkori Mennyei Mester állt. Ez az „állam” egészen a 20. századig létezett. A taoizmus soha nem tett szert olyan befolyásra Kínában, mint a konfucianizmus, ám szerepe felbecsülhetetlen: jelentősen befolyásolta az írástudók és az egyszerű nép gondolkodását, a művészet, a vallási elképzelések, valamint a tudomány fejlődését.

Személyes eszközök