Wang Wei

Innen: ELTE Kínai Enciklopédia
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Wang Wei 王維/王维 (Vang Vej, 699759), a Tang-kori Kína egyik leghíresebb költője és festője. Buddhista hatást tükröző tájleíró költeményei a legismertebbek, emellett az ő nevéhez kötik a kínai tájképfestészet megteremtését. Wangot a költészet, a zene és a festészet ismeretéből álló humanista műveltségeszmény egyik megtestesítőjének szokták tartani. A hagyomány azt tartja róla: „Versei festmények, festményei pedig versek.”

Élete

Wang Wei a Tang-dinasztia (618–907) alatt élt, amelynek fővárosa, Chang'an az akkori világ legnagyobb és leggazdagabb városa volt. Wang 21 évesen megszerezte a nagy megbecsüléssel járó jinshi („bejutott tudós”) hivatalnoki vizsgafokozatot, aminek oka valószínűleg zenei tehetsége volt – bár állítólag irodalmi képességei is már kilencéves korában megmutatkoztak. Magas hivatalt kapott, de hamarosan lefokozták és egy jelentéktelen tisztséget bíztak rá Shandong tartományban. 734-ben visszahívták a fővárosba, ahol a cenzori hivatalban kapott hivatalt. 756-ban, amikor An Lushan, a lázadó tábornok csapatai elfoglalták a Chang’ant, Wangot foglyul ejtették és a lázadók fővárosába, Luoyangba vitték, ahol kénytelen volt kormányzati szerepet vállalni. Amikor 758-ban Chang'ant és Luoyangot visszavették a császári seregek, Wang nem vált kegyvesztetté magas hivatalt viselő fivére közbenjárása, illetve egy, még a lázadók fogságában írt, a császár iránti hűségét kifejező verse miatt. Élete vége felé elfordult a világi élettől. Visszavonult vidéki villájába a Wang-folyóhoz, s itt a buddhizmust tanulmányozta, amely iránt már korábban is érdeklődött. Wang legjobb verseinek jelentős részét az itteni táj ihlette.

Munkássága

Wang Wei másolatban fennmaradt műve: Fu Sheng portréja

A költészet mellett Wang a festészetnek is kiemelkedő egyénisége volt, noha egyetlen eredeti festménye sem maradt ránk, csupán néhány, állítólag az ő képeiről készült másolat. A leginkább arról híres, hogy az elsők között festett kifinomult tájképeket. Tájat ábrázoló egyszínű tusfestményei tették ismertté, a leírások szerint különösen a behavazott vidéket festette meg remekül.

Csaknem szentként való tisztelete főleg annak köszönhető, hogy ő testesítette meg a nagy festőt, aki egyben nagy költő is. Gyakorlatilag minden kínai antológiában megtalálhatók a versei, s a festészettörténeti kézikönyvek is gyakran hivatkoznak rá.

Leghíresebb verse:

Bambuszok között
Fekszem, köröttem bambuszok.
A lantomon lágy dal buzog.
Oly szép, ne hallja fül soha,
csupán te Hold, vén cimbora.

(Kosztolányi Dezső ford.)